Sokat olvasgattam róluk már, és amikor megláttam ezt (főleg ennyiért) gondolkodás nélkül megvettem, mert régóta szerettem volna kipróbálni. Lássuk a mai tesztalanyainkat, katt a továbbra :)
Aston Nail Polish Remover - Green Apple
Amikor először kinyitottam megcsapott a mű almaillat. Ezt idővel megszoktam, de elsőre akkor is túl sok volt. A csomagolás szerint 80 ml, és 24 hónapig jó. Gondoltam, hogy majd, ha fogy a lemosó, vagy már nagyon használhatatlan majd utántöltögetem, de szerintem másikat veszek. Nem akarom lelőni a poént, a teszt végén olvashatjátok miért.
Az üvege nagyon aranyos, a kupak jól záródik, csak az üveg száját kicsit túl magasnak tartom. A szivacsa pedig "morzsálódik". A harmadik használat után már kis darabok is jöttek amikor kivettem az ujjam belőle.
- A teszt kedvéért stopper órával mértem, hogy mennyi idő alatt tudom leszedni vele a különböző textúrájú, állagú lakkokat. Ezeknél a képeknél időzitőztem, úgyhogy kicsit életlenek lettek, ezért ezer bocsi.
- Az összes lakk alap, illetve fedőlakk nélkül került tesztelésre.
- A lakkokat két rétegben vittem fel.
Imádom ezt a lakkot, és egy nagyon enyhén csillámos is, ami a második képen látszik. Leggyorsabban ezt a lakkot szedte le a lemosó.
2. Essence colour & go - 105 party princess
Csillámos lakk lévén kellett egy kicsit sikálni, mire az összes lakk lejött.
3. Essence colour & go sand effect - 165 here's my number
Ez egy elég tömény, csillámos lakk, meg is lepődtem azon, hogy ezt gyorsabban leszedte, mint a party princesst.
4. Gabrini Confetti - 103
Ezek a confetti lakkok tele vannak több szinű, formájú és méretű glitterekkel, igazi kihivásnak igérkezett. Ahányszor csekkoltam a körmöm tele volt glitterrel, a legvégén az ujjamra is jutott, pedig az a része nem is lógott az üvegbe.
(A 2. kép nem lett a legjobb, de a következő képen jobban láthatjátok, hogy valójában milyen is ez a lakk.)
5. Golden Rose - 286
A kedvenc piros lakkom, ami szerintem meg is látszik rajta. Ennél a lakknál arra voltam kiváncsi, hogy piros marad - e az ujjam utána, mint a sima vattakorongos lemosásnál.
Végül pedig lássuk az összesitést, hogy melyik lakkal végzett a leggyorsabban:
- Golden Rose matte - 03
- Golden Rose - 286
- Essence colour & go sand effect - 165 here's my number
- Essence colour & go - 105 party princess
- Gabrini Confetti - 103
A körmeim pedig igy néztek ki a művelet után:
Amit pedig még az elején emlitette az utántöltögetésről... A piros lakkok borzalmasan elszinezik a szivacsot meg a lemosót + a glitterek egyszerűen ottmaradnak a szivacson és feltapadnak az ujjadra. Az utolsó, piros lakknál is ragadtak az ujjamra glitterek :/
Nektek mik a tapasztalataitok az ilyen lemosókkal? Melyiket szeretitek jobban?
Nekem is meg van ez a körömlakk lemosó , de én csak a csillámos , sand lakkoknál használom .
VálaszTörlés